Az On Line System Kft. nem csak technológiából,de Emberségből is ötösre vizsgázott !!

Cégünk a következő levelet kapta:

Tisztelt Balogh Imre ügyvezető Úr!

Már abban a korban vagyok, hogy nem hiszek a tündérmesékben, de rá kellett jönnöm, hogy tündérek mégiscsak léteznek.

A tegnapelőtti napon irányunkban végzett promt segítségetek, gyors problémamegoldásotok nem csak a hivatalunk működőképességére, hanem egész településünk ügyintézésében igen pozitív visszhangra talált, melyet mindannyiunk nevében ezúton szeretnék hálásan megköszönni.

Természetesen így továbbgondolkodva, a Polgármester Úrral egyeztetve, településünk infrastrukturális fejlesztését is cégeteken keresztül szeretnénk a továbbiakban megvalósítani, melyben több közszolgálati intézmény bekapcsolása szerepel, s ennek egyeztetésére egy számodra is megfelelő, időpontban szeretettel várunk.

Kérlek egyúttal, hogy műszakis kollégáid felé is tolmácsold külön köszönetünket, hisz valószínűsítem, hogy az Ő közreműködésük nélkül a zökkenőmentes átállásunk, nem lett volna biztosított.

Még egyszer ismételten kifejezve hálámat, munkátokat megköszönve, tisztelettel:

Vajkó Isvtán

ügyintéző

Tiszabura Községi Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Előzmények.

Tiszabura a tavalyi évben csőd közelbe került. Számláit, ahogy cégünknek, úgy másnak sem tudta fizetni.

Amikor a belvíz őket is elárasztotta, utolsó tartalékait is elveszítették!

A Kormány segítségükre sietett a víz-károk elhárításában, így sor kerülhetett egyéb kötelezettségeik rendezésére.

Egyik nagy telefonszolgáltató, a nemfizetés miatt, folyamatosan csökkentette a nyújtott szolgáltatások mennyiségét. Amikor végre feléjük is tudta volna Tiszabura fizetni tartozásait, a cég a fizetési szándék ellenére is kikapcsolta hálózatából az összes önkormányzati egységet. Értsük alatta, polgármesteri hivatal, iskola, óvoda, orvosi rendelő.

Farkas László polgármester úr, ekkor azt a döntést hozta, hogy az Intellicomtól kér segítséget, mi pedig örömmel tettünk a kérésnek eleget, így a jövőben, az azonnali segítségen túl, Tiszabura összes intézménye a korszerű Ip technológia használatával működteti telekommunikációs rendszereit.

 

Külön köszönet és dicséret illeti a Cég műszaki csoportját, akik Dunaweben keresztül, soron kívüli lépésekkel meg tudták oldani, hogy az Ip alközpont tökéletesen működik Tiszaburán.

 

Referenciák

 
"Az Intellicom által nyújtott magas színvonalú és főleg a legmodernebb technológiát ötvöző kifejezetten VOIP alapú telefon-, fax szolgáltatások nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az ügyfeleinkkel és partnereinkkel történő mindennapos kommunikáció a lehető legjobb minőségben történjen.
Bővebben...

Hívásrészletező

Töltse le gyorsan és díjmentesen az Ön távközlési számlájához tartozó hívásrészletezőt itt!

Hírek

Tisztelt ügyfelünk!

Tájékoztatjuk minden tisztelt ügyfelünket, hogy az On Line System Kft. 2012. március 01-jei hatállyal módosítja az Általános Szerződési Feltételeit! A részletekért kattintson ide.

Információ